GalaxyPixel üzletszabályzata

Az adatlap kitöltésével és hiteles adatainak elküldésével Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadja a GCM LLC által tulajdonolt és üzemeltetett Galaxy Kártya (Galaxy Card), valamint Galaxy Kártyához tartozó oldal, a Pixelbanner {www.galaxy-pixel.com} szolgáltatásainak használatára vonatkozó szerződési feltételeket.

Szolgáltatásainkat igénybe vehetik mindazok, akik a jogszabályokban előírt, tevékenységükhöz szükséges engedélyekkel rendelkeznek.

Jelentkezést követően max. 30 napos próbaidő áll rendelkezésre, hogy kötelezettség nélkül megismerhesse szolgáltatásainkat. Amennyiben ezen időn belül nem jelzi, hogy nem kívánja igénybe venni szolgáltatásainkat, úgy a lejáratot követően kiszámlázzuk az igénybe vett szolgáltatás(oka)t a Galaxy Kártya (Galaxy Card), valamint Galaxy Kártyához tartozó egyéb oldalak szolgáltatásainak hivatalos árai szerint.

Szolgáltatásainkat akár 24 órán belül igénybe veheti, amennyiben jelzi előfizetési szándékát, és kiegyenlíti a választott szolgáltatás(ok) ellenértékét. Szolgáltatásaink díjának kiegyenlítését követően aktiváljuk kódjait, hogy az elérhető legyen látogatói számára. (Amennyiben Ön a Vállalkozók Szövetsége tagja, természetesen a megfelelő szolgáltatásokat biztosítjuk Önnek 24 órán belül – kártyájának megfelelően. A különböző kártyákhoz tartozó szolgáltatásokat a Galaxy Kártya hivatalos oldalán olvashatja.)

Jelen szerződés akkor lép életbe, ha Szolgáltató a jelentkezést követő 72 órán belül megadja Megrendelő számára a szolgáltatás használatához szükséges technikai információkat. Hiányos vagy fiktív regisztrációs adatok megadása esetén a regisztrációt töröljük.

Regisztrált felhasználóink az igénybevett szolgáltatásokat nem értékesíthetik tovább, nem ruházhatják át, nem másolhatják, és az adminisztrációs oldalakhoz harmadik fél számára nem biztosíthatnak hozzáférést.

 

Szolgáltatásunk árai

A GCM LLC alapvető célja az internetes kereskedelmi kultúra megismertetése, meghonosítása és széles körű elterjesztése, így az áruházak bérleti díjait és az egyéb kiegészítő szolgáltatások árait is ennek megfelelően alakítottuk ki. Kedvező bérleti díjaink - melyek az éves előfizetési időszak minden költségét tartalmazzák -, lehetőséget biztosítanak arra, hogy kiadásait előre tervezze.

 

Forgalmazható termékek és szolgáltatások

Oldalainkon megjeleníthető minden olyan termék és/vagy szolgáltatás, mely forgalmazása nem sérti a GCM LLC érdekeit. Fizető szolgáltatásunkat igénybe vevő Megrendelőink termékei és/vagy szolgáltatásai a Galaxy Kártya oldal keresőjében és üzleti listáján is megjelenhetnek. Ennek elbírálása a szolgáltató joga és lehetősége.

 

Adminisztráció

A szolgáltatás használatához csupán internet kapcsolattal és egy e-mail címmel kell rendelkeznie Megrendelőnek. Mivel a Galaxy Kártya oldal önálló adatbázisszerveren fut, ezért Megrendelőinknek egyéb szolgáltatásokkal (pl. webtárhely) nem kell rendelkezniük. A GCM LLC rendszerében létrehozott szolgáltatások testreszabását, az adatok feltöltését és aktualizálását, valamint a megrendelések követését Megrendelőink végzik, magas biztonságú, védett hálózaton keresztül. A termékek adatait és fényképeit egyszerűen rögzíthetik és módosíthatják az interneten keresztül, így a látogatók mindig azonnal információkkal találkozhatnak. Az oldalak technikai üzemeltetéséről, az adatbázisok napi mentéséről és a folyamatos fejlesztésről Szolgáltató gondoskodik.

Megrendelőink rendelkezésére áll a hét minden napján elérhető ügyfélszolgálat, hogy segítségükre lehessünk a felmerült problémák megoldásában.

Bár szolgáltatásunkat nemzetközi standardok és technológiák alkalmazásával hoztuk létre és fejlesztjük tovább, azonban a használat során előfordulhatnak különféle nehézségek, melyek  oka lehet Megrendelőink számítógépén vagy az általuk használt hálózaton futó proxi, tűzfal, vírusírtó, pop-up ablak megnyitását letiltó stb. alkalmazások. Mivel a szolgáltatónak nem feladata a használt berendezések alkalmassá tétele a szolgáltatások igénybevételére, ezért alapvető fontosságú a személyi számítógépeken futó alkalmazások rendszeres frissítése és helyes beállítása. Mivel mi ezekre nem vagyunk hatással, ezért javasoljuk, hogy ilyen jellegű problémák esetén kérjék ki az adott alkalmazás forgalmazójának vagy készítőjének tanácsát.

 

Felelősségkorlátozás

A Galaxy Kártya oldal technológiája Megrendelők számára termékbemutatási és értékesítési, a látogatók számára tájékozódási és megrendelési lehetőséget biztosít. Ennek megfelelően Szolgáltató a felek között csak és kizárólag információ közvetítői szerepet tölt be, így a szolgáltatásban található termékek/szolgáltatások valódiságának és az adásvétel tekintetében kizárólag az adott termék és/vagy szolgáltatás forgalmazója tartozik felelősséggel. A kereskedelemmel kapcsolatos esetleges jogviták rendezése csak és kizárólag a kereskedő és a vevő, illetőleg a kereskedő és az adott szakhatóság között zajlik, az érvényes jogszabályoknak megfelelően.

A Galaxy Kártya rendszert a GCM LLC üzemelteti. Az adatok mentéséről, az adatbázisok biztonságáról, a folyamatos fejlesztésekről a legmesszebbmenőkig gondoskodik, de nem felel semmilyen kárért, melyet az internet működéséből adódó hardver, szoftver vagy hálózati hibából, illetve a kereskedők által, az oldalak helytelen kezeléséből fakadó meghibásodások okozhatnak.

 

Szolgáltatás megszűnése

A Galaxy Kártya rendszer szolgáltatásában a szerződés bármikor felmondható, ilyen esetben az elhelyezett termékről/szolgáltatásról szóló információkat töröljük adatbázisunkból. Szolgáltató felmondása esetén a bérleti díj időarányos részét utaljuk vissza. Egyéb esetekben, mivel a szolgáltatás megismerésére max. 30 napos ingyenes lehetőséget biztosítunk, a bérleti díjat nem utaljuk vissza. Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy szolgáltatásából kizárja azokat, akik tiltott termékeket forgalmaznak, akik félreérthető, megtévesztésre alkalmas vagy megbotránkozást okozó információkat tesznek közzé, akik nem tesznek eleget a jogszabályokban előírt kötelezettségeknek, akik a vásárlót megtévesztik, becsapják vagy megkárosítják. (l. még Tiltott felhasználás és Internet etikett.)

Azonnali felmondással jár, amennyiben a szolgáltatás díja - a számla fizetési határidejének lejártáig -,  nem kerül kiegyenlítésre.

 

Személyiségi jogok védelme

A személyi adatok biztonságos kezelése alapvető fontosságú. Az oldalakon történő vásárlásokhoz előzetes regisztráció nem szükséges. A kereskedők adatai a jogszabályoknak megfelelően nyilvánosak, a vásárlók számára elérhetőek. A vásárlók által a vásárlások során megadott megrendelési adatok csak a szolgáltatás üzemeltetői, a kereskedők, házhozszállítás esetén a szállító cég számára elérhetőek.

Az oldalakon feliratkozott személyek e-mail címeit harmadik fél számára nem adjuk ki. A szerverek üzemeltetése során csak olyan információkat tárolunk, melyek szolgáltatásunk fejlesztéséhez fontosak.

Jelentkezésével Ön szerződést kötött a GCM LLC-vel a Galaxy Kártya oldal használatának feltételeiről. A szolgáltató fenntartja a jogot a szolgáltatás feltételeinek megváltoztására – minden további külön értesítés nélkül.

 

A képfeltöltés irányelvei – etikai szabályzat

A Galaxy Card oldalaira szánt kép kiválasztásakor kérjük, ügyeljen arra, hogy az megfeleljen a lent leírt feltételeknek. Az oldalaok szereplő képekkel kapcsolatos legfőbb tiltott tartalmak az alábbiak:

  1. Szexuális tartalmú üzenetet hordoz;
  2. Politikai tartalmú üzenetet közvetít;
  3. Faji vagy egyéb előítéletekhez kapcsolódik;
  4. Valamely vallásra sértő lehet;
  5. Bármely nagykorú személy, beleértve a kártyabirtokost is, portréja alapján személyazonosítási célt szolgál;
  6. Képi elemeiben bármilyen jogvédett anyagot tartalmaz;
  7. Zenészek, sportolók, közéleti személyiségek, vagy más hírességek képét tartalmazza;
  8. Társadalmilag nem elfogadott csoportokkal, helyszínekkel, személyekkel, szimbólumokkal kapcsolatos;
  9. Bármilyen módon megtévesztő lehet az kártyaelfogadó helyek számára;
  10. Megtévesztő módon kártyavisszaélés forrása lehet;
  11. A GalaxyCardra vagy annak tulajdonosára nézve hátrányos lehet.

 

A GalaxyPixel használata

Megrendelő saját maga által elkészített bannert választhat, vagy megrendelheti azt cégünktől. A banner paraméterei megtalálhatóak a http://www.galaxypixel.info/adat.html oldalon. Ettől eltérő bannert nem áll módunkban elfogadni. A banner mindig a megrendelő által megnevezett oldalra mutat.
A bannert tartalmazó pixeleknek úgy kell elhelyezkedniük, hogy a rácson a pixelnégyzetek egymással kizárólag éleivel találkozhatnak, csak a pixelnégyzetek sarki érintkezése - nem lehetséges. 

 

TILTOTT FELHASZNÁLÁS és INTERNET ETIKETT

Megrendelő tiszteletben tartja, hogy Szolgáltató kizárólag jogszerű célok érdekében helyez Internetre információkat. Nem használhatja az információt, vagy annak elemét, és nem adhat engedélyt a felhasználásra más személynek obszcén, immorális, fenyegető vagy jogsértő üzenetek, vagy anyagok továbbítására, vagy a jogvédett anyagok jogsértő szétosztására, továbbterjesztésére.

Megrendelő tudomásul veszi, hogy az elektronikus úton történő kommunikációval kapcsolatosan, mint például a levelezéssel, és más fórumokkal kapcsolatosan szigorú követelmények, és postázási szabályok vannak. Megrendelő vállalja, hogy ezeket az elvárásokat betartja, és hálózaton mások érzékenységére odafigyel, és amennyiben lehetséges, az oldalt használó harmadik személyeket is ezen elvárások, és szabályok betartatására bír.

 

A fenti szabályzat betartását a GalaxyCard tulajdonosa, nemzetközi társaság követeli meg.  


Az elutasítható tartalmak nem kizárólagosan a felsorolt témakörökre korlátozódhatnak!
REKLÁM